Azt hallottam, hogy minden anyag a Földön, az utolsó sejtünk utolsó elektronja is az ősrobbanáskor keletkezett csillagporból való. A jobb és a bal kezünk pedig más-más csillag porából.

Tetszik ez az elmélet.

Talán, azok akik szeretik egymást, ugyanazokból a csillagokból lettek összegyúrva. És így működik a kémia.

Ahogy csapkodja a billentyűzetet, az egész felsőteste bemozog. Ha a jobb kezével üti le a gombot, akkor balra billen ki a feje, mintegy ellensúlyozva az erőt, amit kifejt a kezével, ha a ballal, akkor értelemszerűen a másik irányba. Szögegyenes, seszínű, sűrű vállig érő haja pedig szigorúan lengedezve követi a feje mozgását.

Arra emlékszem, hogy csak egy nyamvadt biciklink volt, és vagy te tekerted, és én ültem a vázra, vagy én, és akkor cseréltünk. A másik opció a kormány volt, de ehhez azért vagányabbnak kellett lennünk. Ha a vázon vittelek, akkor egészen szét kellett nyitni a combomat, hogy tudjam tekerni a pedált, ha pedig a kormányon, akkor nagyon óvatosan, és finoman kellett megmozdítani, mert a súlyod nyomása alatt minden irányváltás erősebb lett. Aztán egyszer szereztünk rá egy csomagtartót, és akkor eldőlt a dolog, mert onnantól mindig ott utaztunk. Az tekerés szempontjából nem volt különösebben problémás, de annak, aki hátul ült, szét kellett tartania a lábát, hogy ne érjen le, és nekem egy idő után nagyon megfájdultak az izmaim.

Olyan 15-16 éves lehettem, amikor megnyílt az első komoly (értsd: pesti stílusú) diszkó kis városunkban. Persze azelőtt is voltak “zenés estek” mondjuk a kultúrban, még diszkógömböt meg alkalmanként füstgépet is beszereztek valahonnan, de ez volt az első igazi megmarketingelt hely, ahol a pultosok egyforma pólóban nyomták, volt biztonsági őr, és persze rengeteg drog, mert akkoriban már eléggé könnyű volt speed-hez jutni.