Gyerekjátékot tanított nekem. Szemben ültünk egymással, összefordítottuk a kezünket, és mintha együtt tapsolnánk, a mondóka ütemére ütött bele a tenyerembe. Aztán egy számot kellett mondanom, és arra a ritmusra kikapnom a kezemet a kezei közül.

Nevettem, mint egy gyerek. Ő is nevetett, és gyerek volt. Ha nem lett volna majdnem két fejjel magasabb, mint én, akkor az ölembe vettem és elringattam volna.

Aztán sodort magának, és nekem is egy cigit, és a zuhogó esőben elszívtuk. Átölelt, "mert fázol" - mondta.

Később már részegek voltunk, megcsókolt, és azt mondta nagyon kíván. Akarsz-e csodát látni? kérdezte, én meg azt feleltem, hogy nem fogok dugni vele egy kocsmai wc-ben. Azt mondta, nem is arra gondolt, de azt, hogy végül is mire, nem derült ki.

Oroszlán vagy, mondta később, amikor beleharaptam a nyakába, és egy kézzel kikapcsolta a melltartómat. Cuki vagy, mondtam neki én, amire kiakadt, hogy egy férfi sem akar cuki lenni. Te nem vagy férfi, egy édes fiú vagy, válaszoltam, amire kicsit megsértődött. Majd amikor elállt az eső, elszívtunk még egy cigit az istenhátamögötti vasútállomás peronján ülve, és egészen hajnalig hülye történeteket meséltünk egymásnak. Emlékszem, rettenetesen hideg volt a beton, odaadta a dzsekijét, hogy arra üljek rá.

Megjött a vonat, én pedig felszálltam.

Soha többet nem találkoztunk.

Ne kérdezd, hogyan jutottam el idáig gondolatban - néha még én is megrémülök saját magamtól - de valamelyik hajnalban azon agyaltam, hogy ha mondjuk történne valami katasztrófa (földrengés, gázrobbanás), és ezért kiürítenék az irodaépületet, de én valami oknál fogva (mondjuk mert megsérültem, elájultam) nem tudnék kijutni, akkor vajon feltűnne-e neked, hogy bent ragadtam?

Általában jól vagyok. 

Tudok élni nélküled. Általában boldog is vagyok. Nem kell egésznek lenned ahhoz, hogy jól legyél. Néha elég, ha csak vagy, hiányosan, megragasztgatva.

Együtt szálltunk be a liftbe, ő rögtön benyomta a megfelelő gombokat. Az ujjait nézve nekem az jutott eszembe, hogy ha jól emlékszem - márpedig erre biztosan jól emlékszem - ő pontosan egyszer ért hozzám. Én valami miatt aggodalmamat fejeztem ki, ő pedig megnyugtatásképpen a vállamra tette a kezét. Talán 2 másodperc volt az egész, és azért is ragadt meg bennem ennyire az az ártalmatlan pillanat, mert sem előtte, sem utána soha többet nem tett ilyet.