Nem vágyom rád.
Nehezen szívom be a hirtelen nyári zápor utáni sűrű levegőt, ahogy a víztől sötétszürke úton próbálom kikerülni a kátyúkban felgyűlt pocsolyákat. Ütemesen és gyorsan tekerem a pedálokat, a nedves aszfalton guruló gumi susogása kellemesen zúg a fülemben. Ez és a lánc sercegése az egyetlen hang - az eső védett helyre kergette a többi kerékpárost. Egyedül vagyok, és jó így, nem vágyom senki társaságára.
A tiédre sem.
A kerék fröcsköli a vizet a vádlimra, és ez most inkább jól esik. Még hűvös van az eső miatt, és a távolban hallani a dörgést, de a vihar már elvonult, és a nap sugarai kezdik megtörni a párás levegőt - hamarosan égetni fogja a bőrömet, pillanatok alatt felszárítja majd az utat, előcsalogatja a többi embert és újra fénnyel és zajjal telik meg vidék. Nem várom ezt, csak élvezni akarom ezt a rövid kegyelmi állapotot, amikor senki sincs itt. Még te sem.
És nem is vágyom rád.
Valószínűleg nem haladok túl gyorsan, de nekem jó a tempó. Nem megerőltető, de nem is lassú, talán válthatnék eggyel feljebb, hogy jobban edzem a combjaimat, de most úgy érzem: ez jó, ezt szeretem, ez tetszik. Egyedül vagyok, senkinek nem tartozom elszámolással.
Nem vágyom rád sem.
Ha most elmondanám neked ezt, valószínűleg nem értenéd meg. Bólogatnál ugyan, nyitottságod és támogatásod bizonyítására, de mindketten tudnánk, hogy ez neked rosszul esne. Te nem vágysz ilyenfajta függetlenségre. Te azt az elvet vallod, hogy amit mindketten szeretünk csinálni, ott együtt nem duplázódik, hanem sokszorozódik az élvezet. Számodra nem nehéz az alkalmazkodás, te velem egészülsz ki egy egésszé.
Pedig megmondanám, hogy nem vágyom rád.
Mert az alkalmazkodás kényszere egyikünk vagy másikunk számára mindenképpen korlátokat emel: vagy neked kell lassabban menned, vagy nekem gyorsabban. Tudom, hogy azt mondanád: szívesen lassítasz miattam, de nem értenéd, hogy még ha egyet is tudnánk érteni a tempóban, akkor is folyamatos közös döntések meghozatalára kényszerülnénk, amire én most nem vágyom.
Mint ahogy rád sem.
Igazából pont azt élvezem, hogy tőled független döntéseket hozok meg, percenként többet is. A sebességet, a pihenőket, vagy hogy melyik útvonalat válasszam. Maradjak az unalomig ismert körön, aminek -bár tartogat némi kihívást, de - tudom a buktatóit, a könnyű vagy unalmas szakaszait, hogy hol érdemes megállni, vagy mikor fogok beragadni az előttem tekergő nagycsaládok mögé. De választhatok valami mást, göröngyöset, ismeretlent, izgalmast? Egyedül, vagy valaki mással? Akárhogy is, ez csak az én döntésem kérdése.
Az is, hogy nem vágyom rád.
Így döntöttem. - mondom magamnak. Benyúlok a zsebembe, zenét küldök a fülhallgatómra, azt, amit csak én szeretek, és nem foglalkozom semmivel és senkivel, csak a suhanással. Ha itt lennél, ezt nem tehetném meg, kényszeresen játszanál a csöndemmel, és ha én hallgatni szeretnék, akkor magadra vennéd: azt hinnéd, haragszom rád, vagy unlak - nem értenéd, hogy a magamban tartott szavakra van szükségem van ahhoz, hogy máskor legyen mit mondanom.
Ezért néha nem vágyom rád.
Végül úgy döntök, hogy a szokásos utat követem - most nem kellenek újabb kalandok. Továbbra is egyedül vagyok, de nem magányosan. Arra gondolok, hogy néha milyen kis dolgok elegendőek egy nagy változás beindításához, és erről is eszembe jutsz, ahogy találkoztunk, az is egy furcsa véletlennek volt köszönhető. Ha itt lennél, most azt mondanám, hogy látod, hiába nem vágyom rád, azért mégiscsak belefurakodsz a gondolataimba, mint az a szúnyog, ami az eső áztatta talajból frissen kikelve épp a szemüvegem alá szállt be épp. Odanyúlok, hogy elhessegessem, amikor a kerekem egy, a betonon áttörni készülő gyökérben megakad, és a csúszós úton kifarol a biciklim. Valószínűleg gyorsan zuhanok, de az egész olyan, mint egy álom - én pedig a puha matracon landolva riadok fel.
Nem vágyom rád.
- mondom neked, mikor a térdemtől a csípőmig simítod a combomat, egyértelmű jelét adva, hogy többet is akarsz. Sértődötten húzod vissza a kezed, én pedig érzem, hogy a melegben nedves lett a bőröm. Nem szeretek izzadt lenni, nem szeretem azt sem, ha így érsz hozzám, gyengédségbe bújtatott követelőzéssel, nem értve a testem üzenetét. Nem téged utasítalak el, hanem az érintést, akárkiét. Párás és nehéz a levegő, amit rám lehelsz, mint a nyári eső utáni út, amin biciklizek. Nem kapok levegőt, fojtogató ez az ágy, ez a rám nehezedő, nyomasztó vágyakozás.
Nem érted, hogy most nem vágyom rád?
Nem érted. Közelebb bújsz, ölelni próbálsz, én pedig tollak el magamtól. Kétségbeesve nézel engem, és mozog a szád, de nem értem, amit mondasz. Melletted fekszem, de mégis messze vagyok tőled, egyre mélyebbre süppedve a matracba, beterítve valami homályos fájdalommal, amelyet minden porcikámban érzek. A kín erődödik, miközben a távolság közted és köztem egyre nő. Látom, már kiabálsz, és kezdenek eljutni hozzám a hangfoszlányok, de még mindig nem fogom fel, amit mondasz. Ki akarok nyújtani a kezemet feléd, de ólomnehezek a karjaim. Megijedek, levegőért kapkodok, a fájdalom pedig egyre erősebben nyom lejjebb és lejjebb a vizes ágyba.
Ébredj!
Ahogy a fülledt, nehéz levegő utat törve kitölti a tüdőmet, végre meghallom, amit kiabálsz! Ébredj! - szólongatnak, te és más hangok is. A puha matrac hidegen nyomja a hátamat, mint a beton. Homályosan arcokat látok, téged és másokat is, amint felém hajolnak, és szólítgatnak. Minden vizes körülöttem, és a fájdalom elborítja a testemet. Fel akarok kelni, de a testem nem engedelmeskedik. Amint tisztul a kép körülöttem, felfogom a fákon átszűrődő napfényt, érzem az ujjaim közt a kavicsokat, a sarat a bőrömön, látom a bicikli eldeformálódott kerekét az aszfalton. Lassan rakom össze, hogy nem az ágyban vagyok veled.
Hiszen nem is vágyom rád.
Felismerem, hogy ismeretlenek vesznek körbe, kérdezgetnek, mim fáj. Nehezen formálom a szavakat, próbálom tudatosítani a testrészeimet: egyesével veszem számba mindet, óvatosan megmozdítva, hogy ne okozzak hirtelen kínt. Lassan átveszem az uralmat az egész testem és az elmém felett, és mások segítségével ugyan, de felülök. Körbenézek, kik állnak körülöttem, téged kereslek a tekintetemmel.
Ebben a pillanatban semmi másra nem vágyom, csak rád.