Egy éve történt, szex közben. Olyan szeretkezés volt, amire mindig emlékezni fogok. Nem azért, mert kitett magáért, hiszen annyira ismer már, hogy két mozdulattal el tud intézni – gyakorlatilag akármikor. Épp ez az a kiszámítható orgazmus az, ami kezd zavarni: biztosra megy, a hatékonyságra, mindig, minden körülmény között.
Inkább amiatt, mert én voltam felül, és a hajam az arcomba lógott. A nyaralóban voltunk, a semmi közepén, a teraszon, csak a kis lámpa világított, amit azért vettem, hogy a sötétben is lássuk, merre kell menni. Kellemes hűvös nyári éjszaka volt, a lámpa meg a hold... nagyon sejtelmesek voltak a fények, és az árnyékunk a lámpába szálló szúnyogok ciccegésével együtt ugrált a falon.
Szóval a hajam az arcomba lógott, meg a hátamra – lélekben mindig rövid hajú maradok, bármennyire is növesztem meg. Élvezem, és meglepődök, ahogy a hátamat símogatják a tincsek. Egy pár hajszál a lihegésemmel együtt repkedett, és ez, meg a sejtelmes fények pont olyanná tették ezt a szeretkezést, mint valami elcseszett giccsess romantikus filmben – és én azt képzeltem, hogy húsz kilóval könnyebb vagyok, ő meg alattam valami izmos, naggggyonjóképű színész, és most harmincas szingli nők tömegei dőlnek sírva a kardjukba, ahogy a vászonról az izzadt lihegésünk betölti a mozitermet.
Az orgazmust nem játszottam meg, mint mondtam, olyan ügyes, hogy bármikor elintézi, hogy legyen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.