Katarzis nélküli történet Daniról

Eszembe jutott egy régi barátom, Dani. Ez volt a neve, de mindenki a becenevén hívta, kivéve engem, mert nekem elmondta, hogy utálja a becenevét. Én is csak akkor daniztam, ha kettesben voltunk, ha másról beszéltem róla, akkor a becenevét használtam. Szerintem kevesen tudták, hogy valójában Daninak hívják.

Dani nem volt egy különösebben jóképű srác, viszont nagyon okos volt, elég céltudatos, és emellett nagyon jó fej. És mi barátok voltunk (csak barátok, hogy bassza meg). Annyira bele voltam esve, mint ide Lacháza, de hiába volt minden taktika, aprólékosan felépített terv, Daniról mintha lepergett volna az összes jel. Vagy nem érdekeltem, vagy nem vette a lapot, vagy tényleg ő volt a világ legbecsületesebb egyetemistája, aki nem nyomul más nőjére. Mert hogy én akkor sem voltam szingli. Az akkori barátom egy nagyon rendes fiú volt, akivel kellemes, de eléggé unalmas volt az élet, ráadásul távkapcsolatban nyomtuk… Danival meg szinte minden nap együtt lehettem, vicces volt, de egyben komoly is, és olyan szép keze volt, hogy még egy verset is írtam az ujjaihoz. (Már nincs meg a vers…)

Az egyik nyári vizsgaidőszak végeztével bulit szerveztem, ahova természetesen -többek között- Danit is meghívtam. Vidékre kellett utazni hozzá, és már úgy volt, hogy mindjárt indulunk a vonatra, amikor Dani szólt, hogy ő inkább nem jön. Emlékszem, nagyon kiakadtam, talán hisztiztem is, ő meg lefagyott ettől a reakciótól, és -végül engedve a nyomásnak- eljött.

Annyira örültem, mint kutya a farkának, mert arra számítottam, hogy most majd végre színt vallhat – egészen addig tartott a boldogságom, amíg fel nem tűnt, hogy Dani szinte egész este egyáltalán nem foglalkozik velem, hanem csak egy másik haverjával van. A lehető “legjobban” reagáltam: leittam magam, és összekeveredtem egy másik haverommal. Az este további része csak homályosan van meg: tudom, hogy Dani észrevett minket, és engem jól lebaszott, majd másnap reggel köszönés nélkül elviharzott.

A haverommal természetesen megbeszéltük, hogy ebből semmi nem lesz, és még azt is hozzátette, hogy szerinte beszéljek Danival, mert úgy látja, hogy ő is eléggé oda van értem.

A sors fintora, hogy végül soha nem beszéltem Danival erről. Találkoztunk még azon a nyáron, de ő elvállalt egy gyakornoki állást, elköltözött Pestre, és eléggé megváltozott. A céltudatosságában már benne volt az a lenézés is, amivel engem, a link egyetemistát kezelt. Ezután már alig beszéltünk, és később, a diploma után szinte egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot.

Azt még tudtam, hogy megnősült (elvett egy totál semmilyen nőt… eh) és lett két gyereke. Majd családostul kiköltöztek Amerikába, olyan állást kapott, amire csak a hülye mondana nemet. Mindig tehetséges volt, na…

A múltkor vele álmodtam, azt, hogy meghalt. Reggel megkerestem a legutólsó ismert e-mail címét és ráírtam, visszajött egy out of office válasz, miszerint jelenleg szabadságon van. Ez ugyan nem zárja ki, hogy meghalt, de mindenesetre csökkenti az esélyét, így megnyugodtam. Nagyjából 2 hét múlva jött a semmitmondó válasz: jól van, minden ok, az élet faszán bejött neki, és egyáltalán nem hiányzik neki Magyarország.

Vagyis én sem.

Aztán nem sokkal később a régi társaságból egy barátnőmmel beszélgettem róla. Azt mondta, ez a Dani egy hülye volt, vagy legalább is meleg. Értetlenkedésemre azt felelte, hogy a vak is látta, hogy odáig vagyok érte, mégsem lett belőlünk semmi, pedig ő meg én meghódítothattuk volna a világot. Vagyis ha én nem kellettem neki, akkor tuti egy csapatban játszunk.

Ezt a magyarázatot én is el tudtam fogadni. Innentől így gondolok rá.