(Egyébként túlmutat)

Azt kérdezi, hogy túlmutat-e a normális munkatársi viszonyon, ha elmondja, hogy a rövidnadrágom elég jó volt?

Nem biztos, hogy pontosan így fogalmazott, mert azóta kitöröltem az üzenetét, bár ebben az égvilágon semmi durva nem volt, szerintem - szexizmus meg #metoo ide-vagy-oda - az ilyen bókokat receptre kéne felírni, és máris sokkal kevesebb nő pörgetné a fogyitablettákon keresztül a GDP-t. 

Pedig épp aznap reggel néztem meg alaposabban magam a tükörben. Az a rövidnadrág már tényleg évek óta megvan, és még az is eszembe jutott, hogy egy nyaralás alkalmával abban fotózkodtam le egy dalmát város márványos főterének templomja előtt. Persze előkerestem a képet, mert akkor feltöltöttem a facebook-ra, és valóban: sokkal kevésbé feszült, sokkal vékonyabb volt a combom, pedig határozottan emlékszem rá, hogy már akkor is szarul éreztem magam a bőrömben - és a nadrágban. Pedig így visszagondolva hülyeség, elég jó nő voltam akkoriban - mai szemmel nézve, de a mai önmagamhoz képest biztosan.

Viszont ha most lefotóznám magam abban a nadrágban, és mondjuk öt év múlva - amikor várhatóan még jobban rottyon leszek - megnézem a képet, amin - összehasonlítva a majdani önmagammal - jobban nézek ki, ráadásul ezt valaki meg is jegyezte (mert a fontos bókokra is emlékezni fogok), akkor majd nem gondolom-e azt, hogy milyen hülye voltam ma, hogy szarul érzem magam a bőrömben? Ha pedig már most tudom, hogy a jövőbeni énem majd hülyének fogja nézni a mai énemet, akkor nem lenne sokkal egyszerűbb most eldönteni, hogy márpedig nem vagyok hajlandó hülye lenni, és egyszerűen csak jól érezni magam, úgy ahogy vagyok? 

Mindenesetre így átgondolva a dolgot, tulajdonképpen ő sem azt mondta, hogy rajtam volt jó az a nadrág, hanem hogy a nadrág volt jó, de nyilvánvalóan én az előbbit akarom csak hallani. 

(Egyébként túlmutat.)