Nem vagyok a szeretője. Nem kefélünk eldugott parkolókban a hátsó ülésen, nincsenek hetekig szervezett titkos találkozók, nem lógok el munkából, edzésből, hogy vele legyek, és nem bérelünk Airbnb lakást csak egy órára. Nem, nem vagyok a szeretője.
Nem vagyok a barátja. Nincsenek közös programok, nem járunk át egymáshoz, nem megyünk közösen ebédelni, kávézni, és nem hívhatom fel este 9-kor, hogy segítsen megoldani egy komoly műszaki problémát. Nem ismerem a családját, a körülményeit, és nem tudom, hogy mik a hosszú távú tervei, hova megy nyaralni, vagy mit csinál ma délután. Nem, nem vagyok a barátja.
Nem vagyok a pszichológusa. Nem tudom kívülről szemlélni a történeteit, nem tudok érzéketlenül és vélemény nélkül viseltetni a rendkívül részletes és meglehetősen intim otthoni beszámolói kapcsán, és a nap végén egyáltalán nem tudom félretenni a dolgot. Nem tudok objektív, a saját érzelmeimtől független tanácsokat adni, és -hát végül is- pénzt sem kapok az egészért, szóval biztos, hogy nem vagyok a pszichológusa.
És ő sem nekem.
Akkor mik vagyunk egymásnak? Egy hangtalanul villogó ikon a telefonon, egy inkognítóablak, egy "irodalmi alkotás"? Egy kis egósimogatás, egy talon-partner, egy kis gyakorlás, hogy ne jöjjünk ki a flirt-kondiból? Egy "bár-korábban / máskor-találkoztunk-volna"? Egy mentális maszturbáció?
És mik akarunk lenni?
Kell egyáltalán címkézni a kapcsolatokat?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.