Összefuttotam Emillel az Ikeában. Beugrott valami csetreszért a feleségének, én meg csak meg akartam nézni valamit, ami talán jó lenne a nappaliba. Nem találkoztunk legalább 4 éve, és úgy megörült nekem, mintha legalább is pénzzel tartoznék neki, és most lehetősége lenne behajtani. Megölelt, és abban a pillanatban elkezdett udvarolni. Hű, de kurva dögösen nézel ki, mondta, de közben az volt az igazság, hogy ő meg eléggé megöregedett. Beültünk egy kávéra, és végre valakinek, akivel közös titkaink vannak elsírhattam az összes nyűgömet.
Emillel amúgy akkor találkoztunk, amikor mindketten nagyon rossz életszakaszban voltunk, és talán utólag elmondhatom, hogy rosszul reagáltuk le a problémáinkat: új problémákat gyártottunk, hogy ne kelljen a valódiakkal foglalkozni…
De, ahogy a halálos beteg még egyszer utoljára érezni akarja, hogy él, úgy azt hiszem, mi is egymásba kapaszkodva vártuk ki, amíg külön-külön is szembe tudjunk nézni a valósággal.
Aztán vége lett, már nem volt rá szükségem, szerintem neki sem rám, elmúlt, mint a tavalyi hó.
Most ültünk egymással szemben, kérdezte, hogy mi a helyzet az alvégeken (azt nagyon bírom benne, hogy minden kínosság érzete nélkül simán rákérdez ilyenekre), és amikor mondtam, hogy hagyjuk már, megöregedtem, mire röhögött (7 évvel idősebb nálam), hogy talán van még egy-két évem, de ha kicsit szeretném táplálni az egómat, akkor most azonnal menjek vele, és úgy megcsinál a Pax-szekrények mögött, hogy egy hétig nem gondolok senki másra. Én ekkor magamban röhögtem, mert Emillel a szavak szintjén ugyan mindig nagyon jól ment a szex, de az ágyban azért elég felejthető teljesítményt nyújtott, így – bár természetesen nem csak tapasztalati úton megszerzett információim miatt – visszautasítottam az invitálását.
Mindamellett közösen megállapítottuk, hogy valószínűleg engem is elért az életközépi válság, és erre szerinte a legjobb orvosság egy szerető (magára mutatott), majd kifizette a kávét mert mennie kellett a gyerekéért. Búcsúzóul mondta, hogy ő azt gondolja, hogy különleges kapcsolat van köztünk, és ő nagyon szeretné, ha máskor is összefutnánk.
Én pedig azon agyaltam a találkozó után, hogy nekem tulajdonképpen egyáltalán nem hiányzott – úgyhogy innentől az Ikeát kerülnöm kell, mert pl. épp másnap küldött egy üzenetet, hogy megint ott van, ha esetleg szeretnék “véletlenül” beléakadni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.