Nem hiszek

Nem hiszek Istenben. Egyikben sem. Az életünk egy porszemnél is kisebb jelentőséggel bír ebben az univerzumban, soha egyetlenegy hatalmasságot nem érdekelne, még akkor sem, ha lenne ilyen hatalmasság. Nem ateizmus ez, inkább realizmus.

Különösen nem tudnék hinni egyetlen emberek által teremtett istenben, vagy vallásban sem. Iszonyatosan taszít minden vallás, különösen a kereszténység (ezt ismerem a legjobban). Tele van logikátlanságokkal, szenteskedéssel, ájtatossággal, rosszul értelmezett önmegtartóztatással, szolgalelkűséggel. De a legidegesítőbb az, amikor valaki csak azt veszi ki a vallásból, ami kényelmes.

Nem hiszek az emberi elmében. Az információ, amelyről azt hittük, hogy az internettel bárki számára elérhető lett, csak összezavarja az emberek többségét. És ebből a nagy információ dömpingből szelektíven válogatunk: úgy működünk, hogy csak a számunkra szimpatikus véleményeket hallgatjuk meg, egyáltalán nem kételkedünk, nem vagyunk szkepticisták, nem érdekel már minket semmilyen vita vagy érv - ezért a töménytelen mennyiségű információhalmazt kétmondatos állításokra szűkítjük összetett kérdések helyett. Nem okosodunk tovább, csak butítjuk magunkat, így lehetünk viszonylagos kényelemben és tudatlanságban.

Nem hiszek Magyarországban. Azt gondolom, hogy az ország vezetői és a lakosság nagy része korlátolt, önző, műveletlen, rasszista és azt hiszi, mi szartuk a spanyolviaszt. Ezen sokat segíthetne, ha mondjuk kötelezővé tennék a világjárást, bár a legtöbben akkor is csak Isztriáig mennének, aztán szanaszét posztolnák a facebook-ot a tökegyforma strandolós képekkel. Nem számítok semmi jóra itt, viszont annyira nehezen hagynám itt a felépített életemet, és annyira semmi erőm újrakezdeni, hogy maradok, és nyafogok a külföldi, vagy külföldön élő barátaimnak, hogy micsoda szarkupacon élünk.

Nem hiszek az emberiségben. Mert nemcsak Magyarországgal van a baj: a magyar rögvalóság csak a (nyugati) ember mérhetetlen önzésének kizsigerelt keleti változata. A jólét mindig valakinek a hátán való kapaszkodásból valósulhat meg, erre nem létezik fenntartható alternatíva, mint ahogy az is teljesen egyértelmű, hogy az emberi hülyeség és önzés mai fokán egyáltalán nem lehetséges visszafordítani a világban, természetben beindult negatív folyamatokat. Hedonizmusra vagyunk kódolva, hiába vagyunk képesek felfogni a tetteink hosszú távú következményeit. 

Nem hiszek a monogámiában, de sajnos ezen nézetemre a világ egyáltalán nem készült fel. Az életre szóló társban hiszek, de több évnyi házasság után bizton állíthatom, hogy fizikai és lelki értelemben is rettenetesen nagy energia hűségesnek lenni. Lehet, hogy a házasságommal van a baj? Nem hiszem. Szeretem, tiszta szívemből a férjemet, nem tudnám elhagyni senkiért. De önáltatás lenne letagadni, hogy más férfi(aka)t is találhatok vonzónak, ő(k) is engem, és mindezt úgy, hogy egyáltalán nem keresem az alkalmat.

Elfáradt a világ, és én is.