Haj

Amióta sikerült annyira megnövesztenie a haját, hogy össze tudta fogni, szinte minden nap más frizurát készített. Hajat fonni még a nagymamája tanította, de elég sok időbe tellett, mire saját magának is be tudta fonni. Főleg a tarkójánál volt problémás, mert addigra nagyon elfáradtak a vállai.

Később aztán - ahogy rátalált néhány tutorial-ra a youtube-on, egyre bonyolultabb, vagy legalább is látszólag komplikáltabb frizurákatt tudott elkészíteni. Persze, soha nem úgy nézett ki az eredmény, mint a videókban, de volt olyan is, ami igazán jól sikerült. 

Aztán rájött, hogy bizonyos hajakhoz a ruhatárjától eltérő outfit illik, így egyre szélesedett a gardróbja is. Később már egyre inkább élvezte, hogy minden nap más stílust próbálhat ki, mintha teljesen más ember lenne: szigorú kontyhoz például elegáns nadrágkosztümöt húzott, és ha egy szemüveget is feltett, akkor ő volt az üzletasszony - el is nevezte magában a tükörben visszaköszönő decens pénzügyi vezetőt Adriennek. Amikor a feje búbjára fésült egy szoros lófarkat, amit fém színű karikával díszített gumival fogott össze, akkor fekete garbót, sötétszürke miniszoknyát és neccharisnyát húzott egy nagyon magas sarkú bokacsizmával, és már kész is volt Alexa, a domina. Oldalt két vékony fonást hátul összefogva, rózsaszín csipkés felsővel és halványkék farmerral pedig Anita volt, a szende tinilány. Kibontott hajába színes kendőt kötött, és virágos maxi ruhát húzott saruval, akkor Adél, a (valószínűleg) leszbikus bölcsészhallgató bőrébe bújt. Ha csak simán becopfozta hátul a tarkóján a haját, ahhoz a kinyúlott és foltos fehér póló, kopott farmer, két nem létező gyerek és a Andi név dukált. 

Aznap például Anna, a tehenészlány lépett ki a lakásból: francia fonással két copfba kötötte a haját, kockás inget, sötétkék farmert és térdig érő barna bőr csizmát viselt. Tehenet mondjuk a valóságban csak akkor látott 5 méternél közelebbről, amikor általános iskolában tanulmányi kirándulásra mentek az egyik közeli téeszbe, de a vidéki image tetszett neki.

Persze a kinézetétől függetlenül teljesen ugyanúgy követték egymást az események minden nap: napi robot a munkahelyén, délután bevásárlás, vacsora, tévé, alvás. Környezete - ha észre is vette a naponta frissülő viseletet, szóvá nem tette. Ugyanazokkal az emberekkel (akik rendszerint ugyanúgy néztek ki, mint előző nap) találkozott, a munkájában sem történt soha semmi rendkívüli, a magánélete pedig egyhangúbb volt, mint egy kormányzati jelentés.

Persze, egy telefonos értékesítő ügynökségnél (ami egy eufemizmus a hideghívásokra) amúgy sincs lehetőség nagy barátkozásokra: reggel az ember elbújik a fakkjába, ami a 16. abban a sorban, felteszi a headsetet a fejére, eligazgatva a fejpántot, hogy ne tegye tönkre a frizuráját, majd ráklikkel a hívás indítása ikonra, és kezdi is a verklit: "Üdvözlöm, van pár perce, szeretnénk egy kedvező ajánlatot bemutatni Önnek". 

És ez így megy 8 órán át, a bért a sikeresen befejezett hívások után kapja, ezért minden idő, amit hasztalan beszélgetésekkel tölt, kidobott pénz az ablakon. Kell hozzá egyfajta monotonitástűrés, így az ott dolgozók többségének nincs is igénye arra, hogy időnként kitekintsenek az egyforma szürke válaszfalak mögül.

Neki sem volt különösebb terve aznapra a tehenészlány jelmezen kívül, így a szokásos módon indította a hívásokat egymás után. Ha szerencséje volt, akkor a hívott fél nem csapta le két másodperc után a telefont, hanem hagyta végigmondani a szokásos szöveget. Akivel az első percen túljutott, azzal már általában be tudta fejezni a hívást, de azért akadt olyan is, aki a vége előtt bontotta a vonalat - ez volt a legrosszabb, mert pénz ezekért sem járt.

Már kora délután felé járt az idő, túl volt jópár sikertelen, de néhány sikeres beszélgetésen, így kellően fásult hangulatban indította a következő hívást. Általában 5-6 csengést várt ki, de most valamiért hagyta tovább csörögni a telefont. Körülbelül a 10. pittyegés után egy határozott női hang szólt bele a telefonba:

- Végre hogy felhívtál!

Nagyon meglepődött, de kiképezték őket a váratlan helyzetekre, tudta, hogy csak el kell mondania a szokásos szöveget:

- Üdvözlöm! Amennyiben van pár perce, szeretnék Önnek egy kedvező ajánlatot bemutatni, amellyel sokat spórolhat banki költségein! Tájékoztatom, hogy a hívást rögzítjük, amelyet a jogszabályoknak megfelelő ideig megőrzünk, és kérésre elérhetővé tesszük az Ön számára. Érdekli az ajánlat?

Már fejből tudta a szöveget, és igyekezett a legoptimálisabban elmondani: gyorsan, de nem hadarva. A kérdés után persze nem szabad hosszú szünetet hagyni, úgyhogy már vette is a levegőt a folytatáshoz, mire a határozott női hang megszólalt:

- Engem az érdekel, hogy sikerült-e végre iktatni a számlákat.

Ezen újfent meglepődött, így a némi öööö-zés után igyekezett tisztázni a helyzetet:

- Ne haragudjon, azt hiszem, összekever valakivel, Én egy kedvező banki ajánlat miatt kerestem.

- Dehogyis, Adrienn! - pattant fel a nő a vonal másik végén! - A számlákat, iktatni, már hetek óta erre várok!

- Tényleg sajnálom, de nem Adrienn vagyok, nem tudok a számlák iktatásáról! Biztosan rosszul írta ki a számomat a telefonja.

- Ugyanmár, nem kell a kamu Alexa! - váltott nagyon kemény hangszínre a nő. - A múltkor is az a férfi azt írta a feedback-be, hogy nem volt elég alapos az ostorozás, és csak ímmel-ámmal foglalkoztál vele. Ráadásul a csizmádról lepattogott a lakk, ilyet a mi szalonunkban nem lehet megengedni!

Nem tudta mire vélni a dolgot, hebegett valamit arról, hogy csak a banki ajánlatot szeretné bemutatni, de a nő folytatta.

- Az a fiú amúgy jól megbámult téged - most elnyúlva sipákolt a hangja. - Majd kiestek a szemei, amikor elmentél mellette, szerintem a cicidet stírölte. Szerintem csekkold az instán, biztosan cuki.

Elhűlve hallgatta, már nem akart közbeszólni.

- Vagy, nem tudom, mert lesz az a tüntetés is, de pont egybeesik azzal a híres monodrámával, amire el akartunk menni. - Folytatta a hang, lassan, nagyon körülményesen formálva minden hangot. - Tudod, Adél, azt hiszem, a posztmodernizmus minden kliséje ellenére ez a darab valódi "bumm-áh" lesz.

A szürke válaszfalak mozogni kezdtek, ő pedig egy árva hangot sem tudott kipréselni a torkán.

- Anyuka! - pattant fel a női hang a vonal másik végén. - A gyereknek megint földig lóg a taknya, és kihányta a tízórait. Kértem már többször, hogy betegen ne hozza a bölcsibe!.

- Nincs gyerekem. - mormolta erőtlenül, de a női hang csak folytatta, azonban ő ezt már nem hallotta. Benyomta a hívás megszakítás gombot a monitoron, és lekapta a fejéről a headset-et. A pánt beakadt a copfjába, és kitépett pár hajszálat. Felugrott, és kirohant a belső udvarra, ahol a dohányzó volt. Nekidőlt az egyik tetőt tartó oszlopnak, vett pár mély levegőt, majd oldalra fordult, és az épület üvegezésében megpillantotta a tükörképét: rövid, seszínű haja csapzottan állt, arca szürkés színére a füstüveg pedig csak ráerősített. Szarul nézett ki, na, ezen nem volt mit szépíteni. Kicsit megigazgatta kék, kinyúlt pulcsiját, megszorította az övet a fekete kord nadrágján, majd nagy levegőt vett, és az aulán át kiviharzott az épületből.

Nem várta sem a buszt, sem a villamost, hanem gyors léptekkel sietett hazafelé.

- Snitt. Sötét. Vakítóan fényes. Snitt. -

A lakásajtó előtt matatott a táskájában, és mikor kihúzta a kulcsot, kirántotta a mobilját is. Szentségelve szedte össze a telefont, és dugta be a zárba a kulcsot, amikor megcsörrent egy ismeretlen szám. Benyomta az ajtót, és egyúttal felvette a telefont is.

- Halló. - mondta fáradtan.

- Szia Anna! - válaszolt a korábbi női hang, vidáman, lazán. - A lovakról még nem is beszéltünk.

Ijedtében elejtette a kulcsot, majd remegő hanggal válaszolta:

- Nem vagyok Anna! Mégis, mi a francot akarsz tőlem.

- Semmit. - felelt a nő a nappali csukott ajtaja mögül. A tejüvegen egy magas nő sziluettje rajzolódott ki.

Óvatosan közelített a szobához, ahonnan halk kuncogás hallatszott. Lassan nyomta le a kilincset, és nyitotta ki az ajtót. A kanapé mellett egy magas, karcsú, kockás inges, farmeros nő állt háttal neki. Hosszú szőke haja francia fonással két copfba kötve. Lassan fordult meg: az arcán a bézs festék itt-ott már lekopott, a csuklónál jól látszódott az illesztés vonala, és az ujjak végéről már lepattogott a műanyag. Ettől eltekinte a próbababa elég jó állapotban volt, jól mozgott, és kedvesen megszólalt:

- Anna vagyok. - mondta kedvesen. - Szeretném, ha most megfésülnél, Hajni.

- Ja, persze. - felelte Hajni, majd elővette a hajkefét, és a csatokat, gumikat tartalmazó kis dobozát.